Istenem, itt az idje, h először az életben komolyan elbeszélgessünk. De tényleg. Én beismerem, hogy soha sem szoktam imádkozni, de most eljött az ideje, h amit tanultam szeretett Nagyanyámtól az hasznosítsam.

Nagyon szépen kérlek, hogy olvaszd fel végre a szívemet, ami kedves teremtményeid nem kevés közbenjárására jégszívvé fagyott már, és lehet hogy soha többé nem fog már bízni, hinni, sem szeretni. Én voltam a mindig szerető lány, aki kedves, és bájos, és lökött vidám, és immáron egy éve hiába keresem magamban, de nem találom.

Ellenben minden megvan, amit nem akarok látni, ha a tükörben a szemeimet fürkészve keresem mélyükben önmagam: van ott harag, gyűlölet, elkeseredettség és kétségbeesés. A sikernek, a ragyogásnak és örömnek se híre se hamva. Fejem a porba hullt, és először életemben nem bírtam talpra állni a rám mért csapás után. Tudom, hogy nem a te bűnöd, nem te tehetsz róla, de van hatalmad, feltételezem picivel több mint nekem, hát kérlek, nagyon szépen kérlek segíts rajtam. Vezess vissza engem az emberek közé, egy emberibb társadalomba, vegyél fel engem is ismét a társas lények VIP listájára, és keverd újra a lapjaimat, hogy másképpen alakulhasson a jövőm, mint ami felé most tartok.

Remélem hallasz engem, mert igazság szerint szar a vonal, minden bizonnyal most sincsen térerőd, és nagyon remélem, hogy ellentétben velem meg szoktad hallgatni a hangpostádat.